2011. december 9., péntek

Advent II.



Aztán van karácsonyi vásár Esslingenben is.
Sőt ott nem is egy hanem mindjárt három is:-)
Van egy olyan bolhapiac szerű, ahol használt dolgokat és kézműves termékeket lehet venni.
A használt dolog alatt nem a Mo-n megszokott lopott fűnyírót és láncfűrészt kell érteni.....régi könyvek, használati tárgyak, kerti, szobai díszek, stb.
Aztán van egy karácsonyi vásár, mindenféle fajta, színű, illatú, anyagú és persze árú ajándéknak valóval.
Konkrétan amit el tudsz képzelni, azt ott megveheted...sőt még annál is többet.
Erről van sok-sok képem és majd még lesz id, de majd egy külön képtárba teszem fel....:-)
Aztán van még egy középkori vásár...lévén hogy a kisváros nagy része régi város, régi házakkal, szűk utcácskákkal:-)
Ebben a vásárban az árusok középkori öltözetekben vannak egész nap..pontosabban nov.22-dec.22 között minden nap:-)
És....olyan dolgokat árulnak amit abban a korban vettek, használtak az emberek.
Gyapjúból, pontosabban olyan filcszerű anyagból készült ruhákat, között kesztyűt, sapkát, kézmelegítőt, zoknit.
Fából készült kupát, edényeket, tányérokat, evőeszközöket.
Házi készítésű szappant, lekvárokat, likőröket, borokat, ételízesítőket.
Ezek nagy részét meg lehetett kóstolni vásárlás előtt. Persze csak nagyon kis adagot adtak, de ha valaki végigkóstolta az árukészletet, akkor eléggé rózsaszínbe látta volna már a világot:-)))
És jó kislány voltam, csak a vadrózsabort kóstoltam meg, aztán vettünk is egy üveggel:-)
Aztán volt ott bőrdíszművel, szőrmeárus, késkészítő, akinél lehetett kést, ollót éleztetni is.
Volt kosárfonó és volt aki ágakból seprűt kötött.
Voltak "templomos" díszeket árusítók, itt mindenféle méretben, színben és formában pompáztak a keresztek, rózsafűzérek, kis szobrocskák, képek, stb.
És persze sok-sok olyan bódé, ahol enni és inni lehetett...mindenféle finomságot.
Ez nagyon meglepett, mert kiderült számomra, hogy a népek nem is vásárolni jönnek, hanem enni:-))))))
Összegyűlnek egy ilyen bódé előtt az ismerősök, esznek -isznak közösen és közben beszélgetnek.
A bódéknak legalább a fele kaját árult...volt ám ott olyan illat, hogy nagy akaraterő kellett, hogy ellent tudjunk állni....:-)
A férjem nem szeret ilyen helyeken enni...de én közöltem vele, hogy egyszer eljövök egyedül és fogok enni valamit...lehet hogy nem is csak EGY valamit....:-))))))))
Hm..mert ennek olyan jó hangulata van.....:-)) Mint Kanizsán a Vásárcsarnokban állva enni a sült hurkát:-)
Ja és persze van körhinta a gyerekeknek, lehet nyíllal célba lőni, vagy középkori "szerencsejáték"...
Ez rajta van a videon amit majd belinkelek ide.
Egy hordó teteján kis házikók vannak és két egér...Arra lehet fogadni, hogy melyik házba megy be az egér, amikor elengedi a gazdája. A ház tetejére kell tenni az 1 eurost, és ha oda megy be akkor visszanyeri az ember, ha nem akkor elveszti:-)
Hát..órákat lehetne mesélni erről a vásári mindenféléről...és akkor még a stuttgartiban nem is voltunk...:-))


























Advent I.

Néhány érdekesség, és élmény a várakozás csodaszép időszakából.
Itt már november végén elkezdődik az ünnepi készülődés. Mindenhol sütnek, és már van ahol becsomagolt ajándékokat is láttam..( én meg még meg sem vettem őket:-)))
És persze kikerültek az ajtóra, falakra, asztalokra a karácsonyi dekorációk.
Ha ez még mindig enm hozza meg a kellő hangulatot, el kell menni egy karácsonyi vásárba.
Akár válogatni is lehet, mert majd minden városban van, valamilyen.
Itt ahol lakunk Advent 1. vasárnapján volt egy vásár. Az itteni iskolások, ovisok, egyházi közösségek készítettek apró ajándékokat és árulták a vásárban. Mindenki külön kis sátrakban, és mindenhova oda volt írva hogy melyik iskola, óvoda vagy gyülekezet készítette. A bevétel -gondolom- megy a közösbe.
Itt nem vásároltam semmit, csak a forralt bort -pontosabban glüh wein- kóstoltam meg.
Jó magyar szokás szerint megkerestük az akciós áron kapható borocskát. 2 euro helyett 1,50 volt kiírva
Na mondom tök jó, ez pont az amit keresek:-) Férjemet kértem meg, hogy intézze el a vásárlást:-)
Nagyon meg voltunk lepődve, amikor 1,50 helyett 2,50-et kértek....de nem reklamáltunk.
Megittam, bár néha kissé keserű volt, mert úgy éreztem átvágtak, becsaptak.
Gondoltam megérdemelnék, hogy a szép, festett kék pohararat egyszerűen ne vigyem vissza a pulthoz, hanem elvigyem emlékbe...:-((
Amikor megittam a borocskát a férjem visszavitte a poharat, és nem csak egyszerűen letette, mert mondott neki az eladó valamit.
Kiderült, hogy visszaadott neki 1 eurót...mert az a pohár betétdíja volt...:-))))))
Aki visszavitte, annak tényleg 1,50-be volt a bor, aki hazavitte a poharat, annak 2,50.
Hát...minden jó ha a vége jó:)))





2011. november 30., szerda

Pizzaparty

Most picit sajnálom hogy nem vagyok otthon, mert kimaradok egy jópofa kezdeményezésből..illtve mivel a számlaszámuk megvan, azért valamit tudtam hozzátenni a sikerhez:-)
Bemásolom ide a felhívást, hátha valakinek megtetszik és a jó ügy segítségére siet...

Már gyűlt össze pénz, torta, ajándéktárgy, stb.felajánlás, de még dec. 21-ig bármi lehet:-)))

Jótékonysági Pizza Party Nagykanizsán!!!

Tisztelt Ismerőseim!

A sok bosszúság és negatív történés után a segítségeteket kérem! Láttam a tévében, hogy Bp-n sztárok szolgáltak fel pizzát rászoruló gyerekeknek. Azt gondoltam ki, hogy sztárok nélkül csináljuk meg ezt itthon, Nagykanizsán is! Nagyon gyorsan kiszámoltam, hogy ha mától 10 napig sikerül összegyűjteni legalább 100 ezer forintot, akkor száz kanizsai kisgyerek kaphat pizát és üdcsit, vagy kakaót Karácsony előtti utolsó tanítási napon valamelyik pizzériájában!

Természetesen keressük azt a pizzériát is, ahol ezt meg tudjuk oldani, és nagyon kérem a segítségeteket! Gyűjtsünk össze 100.000 Ft-ot! Várom a felajánlásokat itt, vagy akár ha valaki nem akarja a nevét adni akkor privátban!

Próbáljuk meg, hátha sikerül!

Köszönöm előre mindenkinek!

http://www.facebook.com/profile.php?id=1267119647


Akkora az érdeklődés, hogy íme a hozzájáruláshoz szükséges információ! ... és mindenkinek nagyon nagyon köszönöm!!!!

A Jótékonysági pizzaparty támogatását a 11773494-10497973 számlára lehet küldeni Tar Mihály nevére, "pizza" legyen a közlemény! Köszönöm!


Én is köszönöm:-)

2011. november 24., csütörtök

A kék színű vödrök esete a takarítószemélyzettel

2 héttel ezelőtt a fejembe vettem, hogy lemosom az ajtókat az egyik lakásban. Ehhez kértem ( emailen) egy vödröt a tulajtól. Azt írta vissza, ott lesz a vödör amikor megyek.
Nagy elszántsággal meg is érkeztem, egy vidám csütörtöki napon, és előbb sorra vettem a "Grundreinigungot" az alaptakarítást.: fürdő+WC, portörlés, porszívózás, felmosás.
Ezután kezdtem keresni a vödröt.
A lakásban nem találtam, de a tetőteraszon ( legfelső lakás, hatalmas füves, dísznövényes tetőterasszal) megláttam egy nagy kék vödröt. Gondoltam, biztosan ő az...:-)
Kimentem érte, hát volt meglepi, mert a kivül egészen rendesen kinéző vödör belül csupa szutyok volt: virágföld, száraz levelek stb. volt benne.
Tehát ez egy kerti vödör...
Sebaj gondoltam, ez egy takarítónőnek nem lehet leküzdhetetlen probléma: bevittem és szépen kipuceráltam.
Félig engedtem vízzel, és célba vettem az első ajtót, ami a legközelebb volt, a bejárati ajtót.
( a történet további részéhez fontos, hogy az előszoba fapadlós)
Nekiálltam az ecetes tiszítószerrel sikálni az ajtót, ügyet sem vetve a vödörre.Kb. 5 percig csak az ajtóval foglalkoztam, majd mentem a vödörhöz tiszta vízért.
Igenám, de addigra a tiszta víz egy része elárasztotta az előszobát....mert a kerti vödör azon túl, hogy kerti, még lyukas is volt....
Na gyorsan rongy szanaszét dob, vödör bevisz a kád fölé, hogy a maradék oda menjen.
Aztán előszobafelmosás és kicsi bosszankodás. Nem nagy, mert ezek a történetek inkább megnevettetnek, minthogy dühöngjek miattuk:-) ( meg legalább van téma a blogban)
Este már itthon nekiültem levelet írni nekik. Mivel ugye kissé hézagos ( szakadékos) a nyelvtudásom, kb. 3 órába tellett a 2 mondat:  a vödör lyukas volt. STOP. legközelebb viszek magammal vödröt. STOP.
Na ma reggel újult erővel és lelkesedéssel, kezemben a kicsi kék vödörrel elindultam  a színhely felé.
Amint beléptem az előszobába megláttam egy kicsi KÉK vödröt, ami csak rám várt....:-)))
Legalábbis akkor még azt hittem....
Na gondoltam csudajó nekem, a nagy kék lyukas vödör helyett most van két kicsi kék vödröm, tehát akár mindkét kezem külön vödörben dolgozhat:-))
Takarítás után aztán előkaptam az ottani vödröt, gondoltam használódjon az, ne az enyém.
Hatalmas volt az örömöm, amikor kiderül: NEM lyukas!!!:-))
Szépen tettem bele vizet, mentem ajtót mosni. Amikor elhasználódott a víz, gondoltam teszek bele másikat.
Bevittem a fürdőbe a vödröt és.....................................
Kiszakadt a hülye füle a helyéről, a vödör leesett, elrepedt és az össze víz a járólapra folyt.....:-((((
Én pedig itt álltam a tócsa közepén, a kezemben a vödörfüllel és akkor már tényleg nem tudtam hogy nevessek vagy sírjak....
Meg van átkozva ez az ajtómosás, annyi szent.....
És ekkor főszerepet kapott a saját kicsi kék vödröm. Aminek a segítségével végül le tudtam mosni az ajtókat, úgyhogy most olyan ecetszag terjeng a lakásban, hogy szerintem estére tele lesz muslincával:-))))))))
És sajnos szegény vödröt ott hagytam az helyett, amit sikerült hsználhatatlanná tenni....
Úgyhogy most egy kis kék vödörrel szegényebb, de egy blogbejegyzéssel gazdagabb vagyok:-))









.







2011. november 14., hétfő

Hm:-))

Hát ennyit számít egy izgalmas cím a bejegyzés elején:-) Kb. 8x annyian nézték meg a három pasis bejegyzést, mint az átlag forgalom:-))
Azt hitték hű de izgi lesz:-))))) Mondjuk nekem izgi volt, mert tényleg féltem kicsit:-)
Na..most nem is akarok mesélni, csak egy dolgot, amit még nem mondtam: Itt, Németországban a bevásárlóközpontokban, hivatalokban stb. nincsenek biztonsági őrök. :-))
Hogy kamerák vannak-e felszerelve azt nem figyeltem még meg:-)
De azért tök jó, hogy ha bemegyek vásárolni valahova nem áll oda a rögtön a hátam mögé egy őr és nem vizslatja minden mozdulatomat. És persze a bolti eladók sem tesznek ilyet....:-)

2011. november 12., szombat

Három pasi kényeztetett...

Három pasi kényeztetett....:-)))
Először "lelocsoltak", aztán jöttek a simogatások. Itt már menekültem volna, annyira nem tetszett a dolog, de nem volt mit tenni, ki kellett bírni. Na az, hogy még fizettem is ezért...csak hab volt a tortán.
Úgy történt, hogy elmentünk lemosatni az autót. Persze itt az sem úgy működik, mint otthon.
Beálltunk a sorba, és vártuk hogy ránk kerüljön a sor, és be tudjuk gurulni a kocsival a mosóba.
- Mikor kell kiszállni?- kérdeztem a férjemet.
- Nem kell kiszállni, csinálj minden úgy, ahogy én.
Cseppet sem nyugtatott meg a válasz, de vártam nyugodtan és türelmesen.
Jött az egyik alkalmazott -történetesen egy nőnemű- és megkérdezte milyen szolgáltatást szeretnénk...Megmondtuk, fizettünk és vártunk tovább. Persze az egész nem tartott tovább 3 percnél.
Aztán a néni intett, hogy mehetünk előbbre. Na..itt kezdődtek a bajok. Előugrott három pasi és elkezdte mindenféle fecskendőkkel, elől-hátul, felül és oldalt locsolni az autót.
Ez még itt tetszett, hiszen a víz nem gyütt be az utastérbe:-)))
Aztán az egyik előbbre irányította a kocsit pár méterrel. Mint utóbb kiderült, ez már egy futószalagszerű izé volt. Itt már nem kellett járatni a motort, gázt adni, stb. ment magától a szalagon.
Szóval előbb lelocsolták a kocsit vízzel, ami olyan magasnyomású izéből jott, aztána  szalagon gurultunk tovább, ahol mosószeres mosás kezdődött.
Ez még olyan lájtos volt...
Utána viszont jött a simogatás, ami annyira már nem tetszett. Mindenfelől, oldalról, föntről jöttek a nagy simogató törlő-akármilyen pamacsok, amik körülvették, kényeztették az autót. Mi meg bent ültünk közben....
Belegondoltam Úristen mi lenne, ha lenne egy áramszünet, vagy egy akármilyen gond, ami miatt itt kellene ülnünk a nagy pamacsok között, amiknek ijesztő hanjguk is volt és  vizesek voltak...
És a nagy böszme kék pamacsos izé ott táncolt a szélvédőn..és oldalt, és fölül...Úgy tűnt, itt megállt az idő..ebben az autómosós, vizes, zajos világban...
Menekülési útvonal nincs, ki kell bírni...És kérdés, hogy hol a vége a dolognak??? Mert ugye az a legjobb többnyire. A vége...
Nagy sokára kivilágosodott, láttam hogy az előttünk lévő autó már "szárad"...
Ott a végén -utójáték gyanánt- még megszárították, megtörölgették levaxolták a kocsit, és már látszott az út a szabadság felé.
Ez volt az a pont, ahol meg mertem szólalni. Addig görcsösen kapaszkodtam az ajtóban egyfelől, a férjem kezébe másfelől..
És itt akkor azt mondtam na ide aztán soha többet...
Olyan kocsimosó amiben végig ott ül az ember, levizezik, lesamponozzák, újrra vizezik, megszárítják..és mindent ép ésszel ébren kibírni...
Kösz...ennyi épp elég vót:-))













2011. november 10., csütörtök

Újabb megszívlelendő:-)

Hát igen, minden napra egy mese:-))..mint a mesében:-)
( gyerekeimnek volt egy mesekönyve ilyen címmel)

Szóval:  sose porszívózz háttal az ajtónak egy üres lakásban.
Én, ezt, akkor...még nem tudtam:-))
Így hát porszívóztam. 
A bejárati ajtóval szemben lévő hálószobában taszigáltam éppen a porszívót, elmerengve a saját gondolataimban. Közben nézegettem ki az ablakokon, amelyik két falon, tehát két oldalról egy-egy erdőrészre néztek. Gyönyörű színes falevelek táncoltak a nevető napsütésben...néha egy-egy le is esett a nagy táncolásban.
Igazi, valódi gyönyörű őszi idő...hm...milyen szép is.....:-)
-HALLLLÓÓÓÓÓ- majd bepakoltam a gatyámba a cuccost, úgy megijedtem!!!! A háziasszony tök váratlanul hazaállított és a porszívó zajától, s csendes mélázásomban nem hallottam, ahogy jön fel a lépcsőn, csak amikor már rámtörte a bejárai ajtót...nosza el is dobtam a csövet amit fogtam, rögtön:-))
ÁÁÁááááá a frászt hozod rám -tört ki belőlem, természetesen magyarul...
Valahogy megérthette mit mondok, mert sűrű elnézéseket kért....Aztán egy jót nevettünk a dolgon:-)
Ez a nő amúgy mindig jókedvű, mindig kacag, szerintem fel kellene írni receptre néhány embernek....:-))
Egy szó mint száz: sosem lehetsz biztos benne, hogy az üres lakásban valóban te vagy egyedül:-)
Ja..éppen ezért ne csinálj soha olyan az üresnek hitt lakásban aminek a háziak nem örülnének ha látnák....:-)
Pl. ne kapcsold be a tévét, ne merülj el egy kád forró vízben, ne egyél ki a hűtőből semmit...és ne feküdj az ágyacskába.....:-)







Vasalás monoklival:-)

Jó tanács munkakeresőknek: ha találsz egy takarítónői hirdetést és az áll benne, hogy vasalni IS kell, akkor légy nagyon körültekintő...nehogy valami romantikus lelkületű háziasszony legyen, akinek a cuccait vasalni kell.
Én, ezt, akkor még nem tudtam.
Aztán jött a hidegzuhany amikor megmutatta a munkaadó, hogy mit kell vasalni...csupa fodor blúzocskákat...
Az egyiknél lemértem az időt, 15 perc volt egy blúz vasalása:-))
Még jó, hogy aznap csak kettő volt:-) A következő alkalommal nem voltak fodros blúzok, csak blúzok. 6 db...ezekkel is játszottam egy csomót....(merthogy ráadásul utálok vasalni..:-))
Fizetségem a jó munkáért egy monokli lett, amit saját magam szereztem be magamnak.
A konyhai alsó szekrény, ahol a tisztítószereket tartják a következőképpen néz ki: felül egy fiók, alul egy két polcos, normál méretű szekrény. Onnen kellett kivennem valamit.
Lehajoltam és a szokásos lendülettel kinyitottam az alsó szekrény ajtaját....baaaiiinnngggg....hirtelen beesteledett vagy mi, mert csillagokat láttam....
Úgy hozzácsaptam a szekrényajtót az orromhoz pont a szemem sarkában hogy öröm lehetett nézni...:-) Mert mint utóbb kiderült, a felső fiók csak trükk volt...az alsó ajtó és a "fiók" együtt nyílik...tehát nincs ott fiók, csak úgy néz ki az ajtó, mintha...
Szerencsére talán nem dagad meg és a színe sem változik a szemem környékének, mert aztán magyarázkodhatok -németül-, hogy ki vágott képen:-)))




2011. november 7., hétfő

Meglepetések hete

Az egyik helyen ahol dolgozom, minden alkalommal "szép rend" fogadott. Persze nem takarítottak ki, mielőtt megy a takarítónő, de elpakoltak, hogy nekem ne a személyes cuccaik pakolásával kelljen tölteni az időmet.
A feladatokat mindig mindenhonnan emailben kapom( modernkori takcsinéni:-)))
Itt is történt emailváltás, válaszoltam is nekik. Ez volt a baj:-) mint utóbb kiderült:-)
Szóval megyek reggel dolgozni, tök kómásan, hétfőn, borult időben....
Kinyitom az ajtót ( van kulcsom) bemegyek, és mint ahol bomba robbant előtte, úgy nézett ki a lakás...Vasalt ruhák mindenfelé a nappaliban, cipők, gyereksapkák szanaszét, konyhában rendetlenség...
Az asztalon a megszokott üveg ásványvíz+pohár, törölköző, múlt heti fizu helyén SEMMI!!
Egyből kiment az álom a szememből, először jött a döbbenet utána már csak nevettem és próbáltam úrrá lenni a káoszon:-)
Persze a takarítás így sokkal tovább tartott, mint amikor rendben hagyják ott a lakást.
Aztán amikor jól végeztem a dolgomat hazajöttem és vártam a reakciót és magyarázatot.
Meg is érkezett, estefelé, sűrű bocsánatkérések közepette.
Félreértették a levelemet, és azt hitték, aznap nem megyek dolgozni...:-)
Férjemmel elolvastattam, elvileg világos és érthető volt amit írtam, de ha valaki nagyon akarta, félreérthette:-)
Örörm az ürömben: a következő alkalommal az ásványvíz+pohár, törölköző és múlt heti fizu mellett egy kis doboz bonbon is várt...:-))
A másik meglepi a következő napon, a másik helyen várt.
Szintén reggel, szintén kóma, félig nyitott szemmel autóztam kb. 5 km-t. Szerencsésen odaértem, parkolóhelyet is találtam. Pont azért mentem egy fél órával korábban a szokottnál, hogy legyen parkolóhely. Persze ez fél órával korábbi felkelést is jelentett.
Szóval odaértem, és ahogy mentem felfele a lifttel, már elővettem a lakáskulcsot, felért a lift, megtaláltam az ajtót, dugnám be a kulcsot....nem megy be a zárba.
Álom szememből rögtön ki, próbálom újra. Nem megy. Nem jó a kulcs a zárba, és a záron látszik hogy le lett cserélve.
Kár, hogy engem erről nem érdesítettek...:-)
Férjemet felhívtam hogy most mit csináljak. Volt nálam egy telefonszám, kértem hogy hívja fel. Hívta is.
Hallottam. Mert a bezárt ajtó mögött csörgött az üres lakásban:-)
Aztán próbáltam itt is úrrá lenni a helyzeten. Keresni kezdtem a kulcsot -mert nyilván új zár van az ajtóban) a lábtörlő alatt, a szekrényben, a szekrény tetején, a gyerek kisautója alatt, de nem leltem meg...
Próbáltam újra és újra összehozni a nálam lévő kulcsot a zárral, de nem ment. Lebattyogtam (lifttel) az utcára beültem a kocsiba és vártam...hátha megjönnek, arra az időre, amikor menni szoktam.
Fél órát ültem a kocsiban, de nem jöttek. Felmentem újra, mondom hátha béna voltam és ezért nem tudtam kinyitni az ajtót...( ebből is látszik, mindent megtettem, ami emberileg lehetséges volt)
Aztán mint aki jól végezte a dolgát, hazajöttem....és bánatomban kézimunkáztam egész délután:-)))
Este jött a levél: sűrű elnézésekkel, hogy elfelejtették a zárcserét és azt hogy tegyenek ki nekem egy kulcsot....de ha még ezek után is úgy gondolom hogy mennék hozzájuk dolgozni, akkor elgközelebb kiteszik...:-)))
Mert ugye itt akár nyitva is lehet hagyni az ajtót akkor sme történik semmi rossz.
Ennél a lakásnál amúgy elfordult már, hogy megyek reggel kómásan és résnyire nyitva az ajtó...bent meg senki...:-) Miután végeztem a munkával, én azért becsuktam rendesen magam után, biztos, ami biztos:-)

.








2011. október 20., csütörtök

Sajtos nokedli ebédre

Tegnap este elmentünk egy olyan parasztgazdaságba, ahol a saját maguk által termelt élelmiszereket árulják.
Persze mást is, gondolom a közeli gazdaságokból származó mézet, tejet, stb.
Amit ők termelnek: tojás ( több 100 db-nyi mennyiségben), alma, sütőtök, száraztészta és házi készítésű húsáru.
Ezt Hausmacher Wurstnak hívják és többféle izesítésben van. És konzervdobozban.
Merthogy nem kolbász vagy más száraz vagy füstöltáru, hanem konzervdobozba zárt húskeverék.
Kb. akkora dobozban van, mint otthon a lölcshús, de az íze fényévekkel finomabb. Pontosabban ez ehető. Az otthoni meg nem.:-)
Vettünk ebből kétféle izesítésűt, ezen kivül száraztésztát. Ezt úgy hívják hogy Spätzle, magyarul nokedli.
Persze meg sem közelíti a magyar nokedlit, legalábbis a formájában nem.
Ez olyan mintha a magyar szélesmetélt lenne, csak kicsit keskenyebb és olyan szabálytalan, mintha életlen lett volna a kés amivel szeletelték.
Nagyon sokféle ételt készítenek belőle, pl. a Käse Spitzle-t a sajtos nokedlit. Ez is amolyan nemzeti eledel-féleség.
Tegnap este főztünk mi is belőle, és ma az volt az ebédünk. Persze, hogy valami magyaros is legyen benne, tettünk rá pirított szalonnakockákat és jó sok reszelt sajttal kevertük össze.
Nagyon finom lett:-)



Kakaóscsiga reggelire

Tegnap reggel esett az eső, ezért kocsival kellett elfuvarozni a férjemet a munkahelyére.
Ja..és sötét is volt. Mert itt később világosodik, mint otthon, és persze felhős is volt az ég.
Szóval a reggeli kómában, majdhogynem sötétben tapogatózva tettük meg az utat.:-)
Visszafelé aztán olyan útvonalon kellett mennem, ahol még egyedül nem jártam: egy hatalmas szerpentinen vezetett az út, olyan kellemesen kanyargott, hogy nem volt esélyem sem elaludni...:-))
Az jutott eszembe, hogy talán a kis angyalkák szétmarcangolták a reggelire kapott kakaóscsigát, és azt fektették le a földre, országút gyanánt:-)
Igaz, édesnek nem volt mondható, de kanyargott rendesen:-)
Amúgy az itteni közlekedés megint megér egy misét...Reggel olyan iszonyatos tömeg tud lenni, hogy nagyon:-)
Ma reggel kb. 3 km-es torlódás volt az egyik kisvároson keresztül...az egyik végétől pont a másikig tartott...És ez nagyjából minden reggel így megy.
Persze néha van idegbaj, meg tolakodás, de szerintem azért nagyrészt türelmesek és nyugodtak a németek.
Sok olyan útszakasz van amikor el kell engedni a szembejövőt, hogy elférjünk. Ilyen helyen még sosem tapasztaltam, hogy erőszakosan furakodott volna valaki.
És persze a gyalogosoknak mindig igaza van. Már ha csak ránéz a zebrára, már akkor meg kell állni az autósnak:-)
Vannak persze váratlan helyzetek, mint minden olyan helyen ahol rengeteg forgalom van.
TEhát itt is érvényes az hogy a vezetőnek sok-sok szemmel kell rendelkeznie, hogy átlássa a dolgokat.
Persze vannak szép részei is a dolognak. Amikor tegnap reggel leértem a szerpentinről, előttem  a Neckar hídja látszott, amelyen egy 4 sávos út van, mindenfelé lehajtókkal és felhajtókkal.
És persze az összes sáv tömve volt, lassan araszoló, kivilágított "kis" autókkal:-)
Szép volt...persze lehet hogy csak az én falusi közlekedéshez szokott agyacskámnak:-))




2011. október 17., hétfő

Házassági évforduló

- Drágám- szól az asszonyka a férjéhez.- Holnap lesz a 7. házassági évfordulónk...Hogyan fogjuk ünnepelni?
Elmegyünk egy élményfürdőbe..vagy egy pár napos velencei utazásra...? Esetleg egy gyertyafényes vacsora egy drága étteremben...?
- Nem...- válaszol a férj- Felveheted a vadonatúj -akciósan vásárolt-  sportcipődet és elmegyünk futni...:-)
( igaz történet)
Hát annyit sikerült elérnem, hogy futás helyett egy kb. 5 km-es sétát tettünk egy szép erdőben, utána pedig megvacsoráztunk egy olcsóbb étteremben. (mondjuk még ott is brutál drága volt)
Nagyon szép, igazi őszi idő volt. Az erdő ahova mentünk egy Naturpark területén volt. Egy kisebb kört tettünk az erdei utakon, gondoltuk kezdésnek ennyi elég lesz.
Az erdő egy része be van kerítve és ott, pár száz méterre tőlünk dámszarvasok legeltek:-) Szarvasbőgést is hallottunk, fényes nappal, egészen közelről:-)
Azon a részen ahol jártuk, sehol nem voltak padok, asztalok, szalonnasütőhely meg főleg nem.
Viszont találtunk a fák között két frönköt, és az egyikre rászegelve egy asztallapot.....itt fogyasztottuk el a fasírtot és a hazai ( liszói) paprikát amit vittünk
Nagyon finom volt!:-))
Aztán odébb persze találtunk egy menedékházat, de asztal és székek ott sem voltak.
Viszont ki volt írva, hogy nincs ott szemetesedény, úgyhogy mindenki vigye el magával a szemetét, amit amúgy ott hagyna:-)
Az erdőben több helyen kis faépítmények voltak, ahonnan a vadakat lehet figyelni.Ezek nem vadászlesek, a szó magyar értelmében, hanem kis házikók a ház között, ahol rések vannak minden oldalra és ott lehet leskelődni:-)
A túra után elmentünk vacsorázni.
Úgy kezdődött, hogy üvegből ittuk az aperitívet:-)
2 centet kértünk és nem töltötték ki pohárba, hanem olyan kis 2 centes üvegecskékben hozták ki és abból kellett meginni.
Aztán jött a vacsora. Mindketten akkora szelet húst kaptunk, mint egy ólajtó:-))
Még szerencse, hogy a drága férjem minden mennyiségű húst képes megenni, így aztán kipucoltuk a tányérat, már csak mosogatni kellett:-)
Itthon még utána küldtük egy-egy pohár pezsgőt, de ez sem múlott el tanulság nélkül:-)
Rájöttünk, hogy a Demi sec és a halbtrocken ugyanazt jelenti:-)
A 7 év alatt nem is tudom, volt-e olyan évforduló, amit együtt ünnepeltünk...mindenesetre ez olyan jól sikerült, hogy az elkövetkezendőket már csak így akarjuk ünnepelni...Együtt:-))




Munka

Ha valaki arra vetemedik, hogy takarítónőnek áll, néhány tapasztalattal "besegítek" a döntésbe:-)
Ha találsz egy megfelelő hirdetést, ne az legyen az első kérdésed, hogy mennyit fizet, hanem, hogy van-e hosszúhajú családtag...?
Merthogy fényévekkel megnehezíteni a dolgot egy hosszú hajú család utáni takarítás, mit egy rövidhajú, vagy még jobb esetben kopasz ember után:-)
És persze lehetőség szerint 1, 2, esetleg háromtagú család legyen:-)
Nagyon érdekes, hogy itt nem használnak erős tisztítószereket, pl. Hypot vagy Domestost még egy házban sem láttam. Igaz mivel rendszeres takarítás van a legtöbb helyen, ezért nem is egy hónapos koszt kell levakarni:-)
A másik ami érdekes, hogy ahol van gyerek, ott sem a gyerekszobában vannak a játékok, hanem a nappaliban.
A szobájában van néhány plüss, de a játékok zöme, a dömperek, nagy autók, építőkockák, stb. a nappaliban vannak.
Ez a takarítás-buli egy hatalmas bizalmi viszonyt feltételez, hiszen a takarítónő adott esetben minden lát...gyakorlatilag, ha kulcsot kap, azt csinál a lakásban egy-két óra hosszat amit akar.
Na ez az amivel nem szabad visszaélni.
Én kezdettől fogva úgy dolgozom, hogy ha a tulaj szerelt fel egy webkamerát valamelyik sarokba és egész idő alatt figyel, akkor se lehet kivetnivalója a munkám ellen.
Nagyon remélem hogy az UV-fényes ellenőrzés nem divat a magánházaknál, de biztos ami biztos, úgy csinálom a dolgomat, mintha lenne ilyen.
Ez arról szól, hogy valamilyen szerrel bekenik a wc-ülőkét, vagy bármi más helyen a lakásban, és amikor elmegy a takarítónő, akkor sötétben UV-fény mellett megnézik, hogy takarított-e ott, aholva azt a szert kenték.
Ez nem látszik természetes fénynél, csak UV-nél:-)
Szóval résen kell lenni...De egyszerűbb ha becsületesen végigdolgozzuk azt a 2-3 órát amit megfizetnek.




2011. október 6., csütörtök

Anmeldung

Magyarul annyit tesz: bejelentés. Ebben az esetben bejelentett munkát jelent:-)
Vagyishogy engem jelent be a munkaadó és innentől igaziból is "dolgozó" lettem...:-)
Ráadásul egy akkora házban, hogy amikor tegnap először bementem, eltévedtem...:-)
Volt rá 5 órám, hogy teljesítsem a feladatot, de a hülye fejemmel megcsináltam 4 óra alatt, és ugye itt órabérben fizetnek:-))
Viszont amikor végeztem, mosolyogva nyugtázta a munkaadó hölgy, hogy gyorsan dolgozom, nem vagyok olyan tetü, mint az elődöm volt...( na nem ezekkel a szavakkal)
Szerencsére itt No-ban nem arról szól a takarítás, hogy 2 havi koszt kell levakarni mindenhonnan, hanem a tiszta lakást még tisztábbá tenni. Ez így persze nem is olyan fárasztó, még akkor sem, ha 3 szint van és 6850 helyiség:-)
Azért a végére kipurcantam, de hát az óránkénti 10 euróért azért meg kell dolgozni:-)
Nem olyan rossz órabér ez, főleg ha a magyar viszonyokat nézzük:-)
A tegnapi nap azért is érdekes volt, mert most először volt olyan hogy a sofőröm és a tolmácsom nélkül mentem bemutatkozni, pontosabban dolgozni:-)
A házat is megtaláltam és a munkaadóval is teljesen jól megértettük egymást. Csak 2x adtam neki oda a szótárt, hogy keresse már ki, mit akar megértetni velem.
Közben megtanítottam vele a Bettwäsche magyar megfelelőjét. (ágynemű)
Nagyon nem állt rá a szája, főleg a "gy" betű miatt, a neműből meg minduntalan menüt csinált.
Mondtam neki, hogy az egészen mást jelent:-)
Nos hát akkor egy hónap alatt megvan az összes hivatalos papírom, és munkám is van.
Mostmár csak arra kell ügyelni, hogy a keserves munkával megkeresett ojrócska ne kössön ki rögtön aznap egy bolt kasszájában:-))

2011. október 4., kedd

Utazás

Pénteken délután eindultunk haza.
16:30 kor tudtunk csak indulni, és ugye köztudott -annak aki itt él-, hogy akkor vannak a legtöbben az autópályán:-(
Természetesen dugó is volt, 2 órát araszoltunk...Utána a hülye gps elirányított minket az Isten háta mögé...de mivel akkor már tök sötét volt, rendesen beparáztam:-(
Lényeg, hogy másnap hajnali 4:30 kor kerültünk ágyba:-((
Másnap bevásárlás, főzés a családnak és az építkezésen dolgozó 13 embernek.
Ezzel elment két napom...Picit azért tudtunk beszélgetni, kutyázni, de inkább csak a munkáról szólt a hétvége.
Hétfőn indultunk vissza. Nagy levegőt vettem, és átkértem magam a vezetőülésbe:-))
És egészen jól éreztem magam:-)))
Vezettem még Mo-n, a határig, aztán Ausztriában az országúton, majd az autópályán....Először nagyon tele volt az alsóneműm, de viszonylag jól ment. Mentem....130-cal...:-)) Igaz, ilyenre csak egyszer vetemedtem:-))
Az volt a nagyon durva, amikor 3 sávoson mentünk körülöttem mindenhol kamionok, és persze ott nem lehet tüttyögni...Még nem néztem meg pontosan, de kb. 200 km volt az autópályaszakasz...Elsőre azért ez nem semmi...
Büszke is voltam magamra piszkosul:-)
Az én drága párom meg, -talán életében most először- élvezte, hogy nem ő vezet és nézelődhet:-))
Azért ez az út is durva volt, délelőtt 10-től este 21:30-ig...
A vége felé már borzalmasan zavart -amikor fáradt voltam és alkonyodott-, hogy 4 sávban zúgnak az autók ezerrel, hosszú-hosszú kilométereken át...:-((
Az utolsó 200 km az örökkévalóság volt....
És ez eztán így fog menni havonta egyszer...kb 50 órás otthonlétért 2x12 órás autóúttal "fizetünk"...:-(

Ügyintézés

Távol álljon tőlem, hogy ez egekbe emeljem az új hazámat, csak néhány érdekes dolgot mondanék el...aztán eldönti ki-ki saját maga....
No: tartózkodási engedély ügyintézés: internetről letöltött, postára adott adatlappal történik, postafordultával itt a válasz.
Mo: ideiglenes "kijelentkezés": interneten időpontfoglalás az okmányirodába, 1 hét múlva besétálás.
10 perc várakozás után 15 perc az ügyintézés. ( és még gyorsan végeztem)
No: egészségbiztosítás: internetről letöltött, postára adott adatlappal történik, postafordultával itt a válasz.
Mo: aug.10 óta nem tudtam elintézni az EU-s biztosítási kártyát egy másik magyar hivatal nagyon-nagyon lassú munkája miatt.... ( már nincs rá szükség, mert a német biztosítás él. Nem attól a naptól, ahol elküldtük az adatlapot nekik, hanem attól, amikor betettem ide a lábam!)
Ami a legdurvább: a fentebb emltett magyar hivatal aug. 10 óta nem tud határozatot hozni az ügyemben. Az egész arról szólna, hogy járna nekem egy kisebb összeg, ettől az időponttól, viszont azóta ( KÉT HÓNAPJA) nem tuták még kiszámolni, hogy mennyi ez. TEhát sem határozat, sem pénz...
Pedig azért, ha a határozat nem is, de a pénz jól jönne...:-((

2011. szeptember 27., kedd

Munkahelyi ártalom:-)

Nagyon ráérő időmben készítettem egy edényfogót....persze csak olyan ultraegyszerű, semmi cicoma:-))
Amikor elkészült és felakasztottuk a falra, akkor vettük észre, hogy a színösszeállítás tökéletesen illik a csempén lévő díszekhez:-)



Ennek örömére ma lemostam a konyhabútort és a csempét, és a helyére raktam a csodaszép edényfogót:-)
Apró kis edényfogó, apró kis örömök:-)
ÉÉÉÉééééssssss! Pénteken megyünk haza...!!!!:-))))))))

2011. szeptember 26., hétfő

Érdekességek

Valahova egyszer csináltam egy fotóalbumot, de elfelejtettem a nevét:-) Pedig tök jó lenne oda feltenni a fotókat, azok számára akik nem járnak facebook-ra:-)
Remélem majd eszembe jut..:-)
Nos, két friss élmény.
Németországban a közlekedésben a helyijáratos - de lehet hogy a helyközi is- buszok előnyt élveznek. Van bennünk valami adó-vevő kütyü és ha közelednek egy lámpához, akkor az zöldre vált és elengedi a buszt, ha törik, ha szakad.:-)
Ennek az egyik oka az hogy ezzel is vonzóbbá szeretnék tenni a gyalogos+buszos közelkedést az autózással szemben, a másik pedig, hogy a rendesen megszámított buszjegyért legalább szolgáltatnak is valamit. Nevezetesen gyors és pontos buszközlekedést, ahol nem a piros lámpa előtt telik le az ember fél élete...
Vajon ha minden nyugatit majmolni akarunk...ezt nem kéne? :-)
A másik élmény is érdekes és otthon nem kivitelezhető:-)
Édes kis német városka, tele kirándulókkal, turistákkal. Az egyik ház előtt egy pad, a padon egy kosár alma és egy kosár birsalma. Felettük az ár, az alma 1 euro/kg, a birsalma 15 euro.
Aztán még egy kis táblácska:
A gyümölcsök nem lettek permetve.
Ha vásárolni kíván, kérem csengessen.
Hát mi kipróbáltunk::-) CSengettünk, jött a bácsika, lemért 2 kg almát, fizettünk és távoztunk.
( és 3 méter múlva, már mindnégyen almát rágicsáltunk:-))

2011. szeptember 22., csütörtök

Meglepi

A következőre jöttem rá: a németek nagyon tudnak örülni.
Általában is jókedvűek, mosolyognak és köszönni is dalolva köszönnek. ( ez az a bizonyos tschüss...köszönés)

Tegnap nem tudtam mit találjak ki ebédre. 3x másztam be a hűtőbe de nem találtam semmi ehetőt:-)
Aztán rábukkantam az előző napi rizibizire...:-)
Belezúdítottam egy serpenyőbe egy kis olaj kíséretében. Aztán elborult az agyam..és beleszórtam mindent amit találtam...:-)
Hagymát, szafaládédarabkákat, paprikát, paradicsomot, egy kis borsot tekertem rá...Aztán amikor összerottyant egy tányérra szedtem és tettem rá egy kis reszelt sajtot:-)
Hm..egészen ehető lett:-))

2011. szeptember 21., szerda

Magyaros penne

Hiányzik a jó kis cupákos, füstölt csülkös, káposztás gyomorterhelő magyar koszt...:-(
Ezért tegnap picit felidéztem az ízeket...:-)
Szalonnát pirítottam, majd hagymát szeltem rá. Aztán tettem rá zöldségeket: sárgarépát, borsót, karfiolt. Megpároltam, majd nyakon öntöttem egy fél pohár tejszínnel.
Amikor besűrűsödött kicsit, hozzákevertem a kifőtt penne tésztát. Összerottyantottam majd ment a tányérra. Ott még nyakoncsaptam egy kis reszelt parmezánnal és jó is volt:-)
Fotó nem készült, mert amire észbekaptam elfogyott a fotóalany:-))
Drága párom megint azt mondta mint eddig minden este: ilyen máskor is csinálunk...:-)))
Hát..kell ennél több? :-))

2011. szeptember 16., péntek

Az első út

Örömmel jelentem, túléltük:-)
Én is és az autó is:-) Na persze milyen dolog lett volna a születésnapomon ronggyá törni magam, nem igaz:-)
Talán az is ösztönző hatású volt az úton, hogy tudtam hogy ha épen hazaérek pezsgőzni fogunk:-))
Nem volt olyan vészes, mint amire számítottam, bár néhányszor elnavigált a naviga rossz irányba, de megoldottam.
Azóta már ma is tettem egy utat, más irányba, de ez is sikeresen végződött:-)
Itt annyi volt a gond, hogy rossz sávba soroltam, így kis kerülővel értem csak haza.
Ma még lesz egy köröm, újfent más irányba....lassan olyan leszek, mint kis hazánk utazó nagykövete:-)

2011. szeptember 13., kedd

Kirándulás


Esslingen am Neckar, Stuttgart elővárosa ( vagy valami olyasmi) Ez is, mint a környék többi része dimbes-dombos....de azért Zala szebb:-))
Ott messze a domboldalon szőlőtermesztéssel foglalkoznak...( hm.nem rossz hely ez) :-)



A háttérben a Neckar folyó és Stuttgart.


Néhány fotó a tett helyszínéről:-)



Ha kinézek itt a monitor fölött az ablakon, akkor ezt látom. Mellettünk építkezés folyik és a naaaaagy daru időnként belelóg a látképbe. Máskor pedig a repcsik:-)
Itt van a leszállófolyosó vagy mi, szóval itt már alacsonyan vannak a gépek, mert nem messze van a stuttgarti repülőtér.



A berkheimi régi városháza épülete. Most szerintem lakások vannak benne:-) Van néhány ilyen régi ház ebben a városrészben, de jobbára újabb építésű családi házakból áll a település.
És viszonylag "rendes", rendezett környék. ( láttam rosszabbat is már itt)




Még egy érdekes régi ház:-)

Nyelvgyakorlás

A másik mumus. Amúgy elég jól elvagyok:-)))
Állítólag sokat kell tv-t nézni, rádiót jallgatni, akár úgy is hogy közben nem figyelek oda, vagy éppen relaxálok.
Ennek a hatásáról még nem tudok beszámolni, bár sok érdekes tv-műsort láttam eddig. ( bár érteni nem értettem ugyanannyit) :-)
Találtam viszont két érdekesnek tűnő oldalt:
Ez egy szótanuló program:

http://www.szokincsfejleszto.hu/nyitolap

Ide be lehet gépelni azokat a szavakat amiket meg akarunk tanulni, aztán lehet gyakorolni őket. Ugyanígy lehet azokat is gyakorolni, amiket mások írnak fel. NEM csak német szavak gyakorlására alkalmas.
A másik csak német, és német nyelvű oldal:
http://www.deutsch-perfekt.com/deutsch-lernen/tests/einstufungstest

Itt csak néhány gyakorlat van, ami ingyenes, a többiért fizetni kell(ene)

Autózás még mindig:-)

Tapasztalataim napról napra bővülnek e téren:-)
A környéken ahol lakunk sok kisebb városka található, egymástól 3-6 km távolságra.
A települések között a sebességhatár 70 km/h, de ha kereszteződés következik -akár lámpával védett, akár nem- a sebességet le kell csökkenteni 50-re. Ez többször előfordul a nyílt pályán az országúton is. A városkákban 50 km/h vagy 30 km /h a megengedett, tehát itt a száguldozásra sok esélyt nem adnak. Arra ott vannak az autópályák.
A városokban a vszélyes, szűk, gyalogosoktól hemzsegő helyeken 30 km/h, akát több km hosszan is.
Na ez azért furcsa egy magyar vezetési stílushoz szokott egyénnek. És persze, hogy ne feledkezzünk meg magunkról és a határokról, sok szép fotót kaphatunk a rendőrségtől...:-)
Ezen kivül büntetnek és pontokat vonnak le...
A városkákban elég gyakori a jobbkéz szabály. Egy szélesebb útra torkollanak be kis mellékutcák és bizony azoknak van elsőbbségük akik onnan jönnek. Erre az útra felfestett hatalmas négyzet alakú jel is figyelmeztet.
Az autósok általában nyugodt tempóban közlekednek, türelmesek, de ha elalszol a lámpánál van hogy dudálnak...sőt akkor is amikor mögötted van és érzi hogy nem fog átférni, ha te nem mész gyorsan. Na..az ilyen vezetők többnyire nem németek:-)
A többsávos utak és gyorsforgamli utak, autópályák még nem a kedvenceim, így erre nem is vesztegetek szót:-)
A kisvárosi vezetés lényegét összefoglalva: Aki ilyen helyen kezdőként közlekedik, annak ajánlatos kettőnél több szemmel rendelkeznie:
mert ugye kell nézni a lámpákat, a táblákat, a jobbkezes utcákat, nem árt a gyalogosokra sem figyelni, mert mindenhol totális előnyt élveznek, lesni kell a kilometerórát, az előttünk, hátunk mögött, mellettünk, a másik sávokban közlekedőket. Ha van gps akkor azt is, ja és azt persze hallgatni is kell, bár néha nagy hülyeségeket mond:-)
Ezen kívül figyelni kell kezünkre-lábunkra, hogy jól nyomja, jó helyre tegye, jókor vegye ki, engedje el stb...
Ja..és a kellő nyelvtudás hiánya is arra ösztönöz, hogy ne csináljak hülyeséget, mert ha balhé van nem tudom kimagyarázni magam.:-)
Az első önálló utam csütörtökön lesz, 10 km-re....
Amióta ezt tudom, elég gyakran kell pelust cserélni. A férjem elmegy reggel bicajjal dolgozni és pedig 12 felé indulok...és nem szabad bénázni, mert nem lesz aki szól, segít, mutatja az utat usw.
Nagyon erősen gondolkodom, hogy holnap este teszek egy önálló kört itt a környéken, bemelegítésnek.
Amyúgy nagyon sokat számít, hogy a drága páromtól CSAK pozitív megerősítést kapok, tehát annyira béna nem lehetek a vezetésben:-)
Ja..és a várakozásnál fényévekkel ügyesebben beparkoltam a garázsba egy másik ( baromi drága) autó és egy oszlop közé a mi "kis" hajónkkal...:-))
Megnyugtató a tudat, hogy a mi kis hajónk nem a német autógyártás legújabb és legdrágább terméke, de mégsem szeretnék nagy kárt tenni benne...és kicsit sem:-))

2011. szeptember 9., péntek

2. nap

Szerencsét próbálásom egyik legfontosabb eleme, hogy a nyelvet nem igazán beszélem, és ennek megfelelően nem is értem...viszont bátor vagyok és vakmerő, ahogy a mellékelt ábra mutatja:-)
Második nap postára kellett mennem.
Simán vettem at akadályt, köszöntem - németül- amikor bementem, megköszöntem a visszajárót -németül, aztán kifele még egy könnyed Tschüss-t dobtam feléjük:-)))
És...sikeresen végre hajtottam a feladatot, feladtam egy levelet, németül:-))
Ez a Tschüss egyébként megér egy bejegyzést, mert ezt itt olyan hihetetlen hangsúllyal tudják mondani, hogy ennek az elsajátítása nehezebb lesz, mint a munka amiért jöttem.
És mindig minden eladó tök jókedvű és úgy örül nekünk, mintha a fizetése múlna azon hogy vásárolunk-e?
Délután vásárolni is mentünk. Állunk a pénztárban, előttek egy fiatal srác fizet. Aztán kicsit megakad a dolog, mert nehezményezi, hogy az árut amit nem nem azért az akciós árért számolták, amennyiért ki volt rakva. Na itt elkezdődött a tanakodás, huzavona, a pénztáros segítségért, majd kulcsért kiáltott, mert a srácnak volt igaza.
Miközben vártuk a kasszakulcsot, a srác kibontott egy csomag szőlőcukrot, ami éppen akkor vásárolt, és adott belőle egyet a pénztárosnak, egyet nekünk, mert türelmesen vártunk amig elintéződik az ügye.
Hoppá.....!
Sokszor álltam én már otthon a pénztárakban, sokszor volt torlódás is, de ilyet még nem tapasztaltam...
És persze a kedves gesztus hatására a boltban boldog lett a kis közjáték összes szereplője...és ez tök jó érzés volt:-)

Mélyvíz

Hát...megérkeztem. 2011. 09.05-én az esti órákban landultunk a garázsban...mert ugye kocsival jöttünk:-)
A következő nap első teendője az volt, hogy jelentkeztem az otthon már "megtalált" munkaadóknál emailben.: Itt vagyok, ha még mindig úgy gondolják, találkozhatunk.
Aztán vártam a válaszokat....:-)
délután, hogy azért ne legyen nagyon nyaralás-feelingem, az én drága párom beledobott a mély vízbe.
A popsim alá egy autót, a kezembe egy slusszkulcsot adott, "menjünk vásárolni" jelszóval.
A környékről tudni kell, hogy kellemetlenül nagy forgalom van, főleg 4-5 óra között délután.
Ezenkívül dimbes-dombos a vidék, és ennek megfelelően minden piros lámpánál csillogtathattam a kézifékes elindulásban -még otthon- szerzett tudásomat...
És azon az 5 km-en annyi közlekedési lámpa van,mint otthon az egész városban együtt véve.
Ezenkivül 100 méterenként változik a sebességhatár, és persze minden tábla után van egy fotómasina az út mellett.
A legszebb az egészben mégis a 30 km-es sebességkorlátozás egy erős hegymenetben, felfelé.
Nem tudom hány fokos az emelkedő, de brutál meredek és hosszú. Na...ott izzadtam le igazán.
Amikor kiszálltam a bevásárolóközpont pakolójában -ahova tök jól beparkoltam, lévén üres volt az egész sor ahova álltam- úgy éreztem, hogy mindenhonnan folyik rólam a víz az izgalmaktól..de szerencsére ez kívülről nem látszott.
A vásárlás és a hazaút viszonylag simán telt:-)

2011. augusztus 22., hétfő

Idősgondozás Németországban

Egy munkaközvetítő iroda honlapja, ahol idősgondozókat (is) közvetítenek.
http://www.aufenthaltstitel.de/stichwort/zav.html


És a munkahivatal honlapja:
http://www.arbeitsagentur.de/nn_29928/Dienststellen/
besondere-Dst/ZAV/Arbeitsmarktzulassung/
amz-haushaltshilfen.html

Az idősgondozás 24 órás feladat.
Ott kell lakni a családnál és a szerződésben meghatározott
feltételekkel dolgozni.
Itt ki van kötve hogy mi tartozik a feladatkörbe...általában
minden,
ami az idős emberrel kapcsolatos.
Esetenként az is, hogy éjjel, ha nem tud aludni, felolvass neki....
Egy bizonyos ideig van ott az ember 2-3 hónapig,
utána 1 hónap itthon.
A munkavállaló kap szállást étkezést és az iroda vagy a család
fizeti a hazautazást.
Szóval anyagilag nem rossz, de kemény munka.
Aki ilyenen gondolkodik, hasznos, ha felveszi a kapcsolatot
olyanokkal,akik tapasztaltak ebben a munkában,
mert nem árt tájékozottnak lenni azzal
kapcsolatban, hogy milyen jogai, kötelességei
lehetnek a munkavállalónak.


2011. augusztus 16., kedd

Olaszországi lehetőségek

http://www.agenturmessner.com/index.php
Ez egy munkaközvetítő cég honlapja.
Ki kell tölteni egy adatlapot és ezzel regisztrálja magát a munkakereső.
www.dolomiten.it
Itt szintén nagyon sok hirdetés van, főleg hotelekbe, panziókba, Olaszország északi részére és Ausztriába. A hotelek panziók többnyire adnak szállást is, úgyhogy akinek nincs kint lakhatási lehetősége annak ez nagyon jó.
A téli síszezonra sok szezonális munkaerőt vesznek fel, úgyhogy érdemes figyelni a hirdetéseket.
Természetesen személyes találkozás nélkül elég keserves munkát kapni, ezért ajánlatos több alkalmasnak tűnő hellyel felvenni a kapcsolatot, és kiutazni pár napra.
Német vagy olasz nyelvtudás azért nem árt ha van valamennyi..
Ezeket az oldalakat tüzetesen nem néztem át, mert nem érdekel a környék....

2011. augusztus 8., hétfő

Hasznos oldalak még

Az egyik ilyen a www.iranynemetorszag.hu oldal, ahol a sok hasznos info mellett állásajánlatok is vannak.
Ezek többnyire szállást is biztosítanak, viszont alapfokú német tudást is kérnek.
Ez pedig a német munkaügyi hivatal honlapja:
http://www.arbeitsagentur.de/
Ide (is) ingyenesen lehet regisztrálni, és keresni a munkalehetőségek között.
Majd mindegyik hirdetőoldalra érvényes, hogy opcióként be lehet jelölni, hogy az új állásajánlatokat email-ben küldjék el.
Érdekes lehet még -bár nekem nem sok segítséget nyújtott- a www.magyaronline.net oldal, és mivel én Stuttgart mellé fogok költözni, ezért sokat nézegetem a http://www.stuttgarti-magyarok.de -t is.
Arra mindenképpen jó ez a két utóbbi oldal, hogy sok hasznos info található rajtuk és lehet "ismerkedni" olyanokkal akik már kint élnek.


2011. augusztus 4., csütörtök

A többi oldalak

A teljesség igénye nélkül természetesen:-)
Eddig ezekre akadtam rá, de biztosan sokkal több van.
http://www.quoka.de
http://www.blauarbeit.de
http://www.local24.de
http://www.haushelden.de
http://jobs.trovit.de
http://www.jobomat.de
http://www.univillage.de
http://www.hallobabysitter.de
http://anzeigen.stuttgarter-zeitung.de
http://www.gigajob.de
http://www.jobrapido.de

Hirdetőoldalak

Na akkor lássuk a lényeget.
Munkakereső oldalak címei:
www.betreut.de

Ezen oldalon a munkakereső személyek regisztráció után, ingyenesen adatlapot készíthetnek, azokra a munkakörökre amit el tudnának/ szeretnének látni. TEhát külön adatlap van a bébiszitternek, a takarítónőnek, állatgondozónak stb. Minden egyes oldalon az arra a munkakörre jellemző adatainkat, tulajdonságainkat kell feltüntetni.
Ugyanígy külön oldalakon lehet keresni a különböző állásajánlatok között.
Ha van konkrét hely, ahova menni akarunk, akkor be kell írni a helység irnyítószámát és azt hogy attól hány km-re vállalunk munkát. Ezután a kereső kiadja a lehetőségeket, és már csak olvasgatni kell:-) ( persze németül) :-)) A hirdetés alatt ott van az ürlap, ahol jelentkezni lehet a hirdetésre.
Az adatlapon van egy olyan fül, ahol megnézhetjük, hogy az adatlapunkat hányan nézték meg.
És persze a válaszüzenetek is erre a honlapra érkeznek.
Az én 2 hónapos tapasztalataim alapján ez a legjobb ilyen jellegű keresőoldal.
A többi is kb. így működik, be kell írni az irányítószámot, a kört ameddig elmegyünk, és beíni a keresőszavakat:
Házi személyzet: haushaltshilfe, putzfrau, hausarbeit, reinigung, reinigungskraft, haushalt, stb.
Gyerekvigyázás: babysitter, kinderfrau, leihoma, tagesmutter, kindenbetreuung, stb.
Állatgondozás: hundesitter, tierbetreuung,
Idősek gondozása: seniorenbetreuung, pflege, 24pflege ( ez egész napos, állandó ápolást jelent)
Talán csak egyedül ez utóbbinál van arra lehetőség, hogy szállást is kapjon a munkavállaló.
Illetve itt logikusan következik, hogy adnak szállást is, a másik fajta hirdetéseknél ilyennel még nem találkoztam. Persze ettől még lehet:-)

2011. július 23., szombat

Lakhatás

Ha valakinek nincs odakinn rokona, ismerőse, ahol lakhat, akkor nincs könnyű helyzetben.
Vagy ha nem talál olyan munkát, ahol adnak szállást is.
A lakások bére elég magas, ezen kívül jutalékot kell fizetni a közvetítőcégnek, és általában 3 hónap kauciót kérnek+ az első havi lakbért.
Tehát úgy indul a dolog, hogy még nem is dolgozol, de már kell legyen 2000 Euród, hogy lakást tudj bérelni.
Mindenhol vannak közvetítőirodák, akik segítenek megtalálni az optimális megoldást..és nekik kell a jutalékot is fizetni...
A panziók sok esetben szállást is adnak a munkavállalóknak, és ahol még van szálláslehetőség, az a 24 órás idős ápolás, mert ugye az folyamatos készenlétet igényel.

Bogáncs libát terel

2011. július 22., péntek

A nyelv

Nem könnyű, de ha muszáj, meg lehet birkózni vele:-)
Ahol én próbálkozom:
http://www.lingvico.hu/galambos/nemet/index.php
Kis lépésekben halad, kevés gyakorlat van, viszont nap mint nap...És mivel a feladatok nagy részét rögtön javítja a program, lehet látni, hogy hol vagyok béna:-))
Fizetős ugyan, de ha a városba kellene tanfolyamra, az is pénzes lenne és még időhöz is vagy kötve.
Ez ingyenes: http://www.eduverzum.hu/course/view.php?id=23 ez nekem annyira "nem jön be"..lehet hogy azért, mert amikor ezt nézegettem, akkor még nagyon az elején voltam a tanulásnak és itt gyorsabb a tempó.
Ezen kívül a google-n rengeteg ingyenes és fizetés tanfolyam van, csak győzzön válogatni az ember.

Új fejezet

Életem könyvében lezárul egy fejezet és elkezdődik egy új...úgy szép az élet ha zajlik:-)
Sok nagy lépést tettem már életem során, de talán ez lesz a legnagyobb, legizgalmasabb, legérdekesebb és egyben a legfájdalmasabb, tipikus görög saláta...német módra. :-)
Az a bizonyos égi kormányos úgy döntött, hogy nyugatnak veszem az irányt, és elmegyek világgá, szerencsét próbálni.
Hasonló hajóban evickélő társaimnak szeretnék segítséget nyújtani, remélem hasznos lesz másnak is, amit én eddig tudok a világgá menés fortélyairól:-))
Tehát most egy darabig -nem ígérem hogy minden nap- jön egy mese a hol és hogyan keressek munkát Németországban témakörében:-)

2011. április 11., hétfő

Kisliba-mozogás

Mielőtt kikelnek a kislibák, tyúkok, stb. az utolsó napokban lehet végezni egy "vízpróbát".
Be kell tenni a tojást langyos vízbe, és megvárni amig a víz mozgása megáll.
Utána figyelni, hogy megmozdul-e a tojás.
Ha igen akkor valaki lakik benne:-)
Mint itt is, ennél a két libatojásnál:-)

2011. április 9., szombat

Levél pótfiam igazi anyjának

( előzmény: pótfiam néha megjelenik este 11 felé ( a zutolsó busszal) és itt alszik az igazi fiamnál.
Na nem "úgy" nála, hanem CSAK itt:-) )

Szia!
A drága "fiunk" a Zisti" úgy megijesztett, hogy szerintem amig élek emlegetni fogom...
Tudod nálunk a ház előtt nincs kerítés, tehát a bejárati ajtóhoz az jön és akkor, aki és amikor akar.
Szokásos esti rituálém,hogy lefekvés előtt még kettőt fordítok a kulcsokon, megrángatom az ajtót, hogy biztos, ami tuti, be van-é zárva. Tegnap is így tettem. Egyik kulcs bezár,másik kulcs bezár, ajtó megrángat( tuti be van csukva). ...
Indulok vissza a nappaliba, amikor kintről kopogás az ajtón....ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ gatyám tele, meg sem mertem szólalni, sem kinézni, sem beljebb menni, csak álltam dermedten, mint a fasz-ent...Faszent pozíciómból aztán a csengetés riasztott fel, gondolom emmá komoly helyzet....vettem a bátorságot és kiszóltam:
- Ki...az...???
- Isti- jött a válasz hamarost.
-Ó a zanyád erre-arra...és megkönnyebbülés meg minden....
Beengedtem, bár kezem-lábam, mint a nyárfalevél úgy citerázott...
A gyerek egyfolytában mondogatta bocsánat, bocsánat, én meg neki, hogy nem bocsájtok meg...halálra rémiszteni szegény pótannyát, hát millen dolog má....???
Hát így esett, hogy este 11-kor rámhozta a szívbajt, pedig szegény nem akart rosszat...

2011. február 28., hétfő

Üdvözlet külhonból!
Életem leghosszabb utazásán vagyok túl...( pedig nem is mentem messzire)
Reggel fél hétkor csuktam be magam után a ház ajtaját és éjjel fél 12-kor léptem be egy másik ajtón.
A közbenső időt vonaton és pályaudvaron töltöttem, megspékelve egy mekdonálcos kávéval:-))
A K-pályaudvaron nincs, vagy nem találtam várótermet. Pontosabban egyet találtam, de az üzletembereknek volt fenntartva és üresen tátongott az összes bőrülésével együtt.
A másik bezzeg tele volt. A pórnépnek fenntartott váróban olyan emberek voltak, akikkel az ember nem szívesen szív egy levegőt...főleg ha még az büdös is.
Szóval itt kérészéletű volt a tartózkodás, épp csak megmutattam magam...:-)
Mekdönci felüdülés volt ezek után, leszámítva hogy mivel nem vittem le a blokkot igazolván a fogyasztást, azért perkálni kellett a vécésnéninek...
Ezzel a vonattal utaztam aztán 10 órát:
http://www.mav-start.hu/railjet/index.php
Hát igen....ebben a vonatban jelképesen is és valójában is közeledtem nyugat felé.
A kocsik plafonjára monitorok vannak szerelve, melyeken üdvözlőszöveget olvashat..aki ért németül és angolul.
Aztán a vonat aktuális helyzetét, a következő állomás nevét, a vonat sebességét közli.
És kisfilmen megmutatja, hogy mit szabad a vonatban és mit nem.
Azért akármilyen keleti kényelem volt, nyugaton, az utolsó két óra mégis nehezen telt...főleg mert Bunkesztánból szállt fel néhány kedvesnek nem mondható utastárs. Úgy látszik ilyenek errefelé is vannak...:-(
Legközelebb első osztályon fogok utazni, mert ha szerencsém van, alig drágább oda a jegy ( 39/ 59 euro)
A mai nappal kezdődő hét heves pihengetéssel fog telni...:-))
Remélem nem fogok benne nagyon elfáradni:-)
Aztán a füzetekben gépelésre várakozó írásaimat szereném gépre vinni, és persze horgicálni...és enni, inni finomakat.:-)))
És....ha mindebben elfáradok, alszom egyet....akár déli 12 órakor is:-)))
Már a gondolattól is nyugodt és kipihent vagyok:-))
És most iszom egy fencheltee-t ( édesköménytea)
azért ezt, mert tetszett a dobozon a kép, bár gőzöm sem volt milyen tea lehet:-))) de gugliapó segített:-))

2011. február 9., szerda

Körömpörkölt

A körömpörkölt lehet, hogy jól néz ki, de az élettani hatásait nézve káros az ember -némelyik- lányára.
Mivel tiszta zsír az egész, ezért meglehetősen telítve van káros anyagokkal, úgymint cupákos szopogatnivaló, kenyérrel tunkolnivaló, amitől fültől fülig zsíros lesz az ember -fogyóznivágyó-lánya...
Tehát totál káros és halálos...
Viszont ha boldogsággal tölt el leszopogatni a cupákot a csontról, majd a kezedről a zsíros szaftot lenyalni, akkor ne tétovázz, fogyaszd egészséggel...:-)))
Az ember lelki békéjéhez kell néha egy kis körömpörkölt...:-)))

2011. február 6., vasárnap

Terítőcske


Elkészült.
Ilyen lett.
Tudom...van még hova fejlődnöm:-)))))
Viszont nem vagyok szégyenlős és mások számára okulásul megmutatom a kevésbé sikerült darabokat is:-)
Horgolóiskola.....:-))) az oldalsó menüpontból elérhető:-))

2011. február 3., csütörtök

Horgolás és egyéb

Pár nappal ezelőtt vettem egy nagy levegőt, egy motring horgolócérnát és egy olyan apró horgolótűt, hogy a nyelét sem látom szabad szemmel, nemhogy a kampóját.
Persze semmitől sem riadok vissza, így aztán nekiálltam, vagyis ültem.
Az első este azzal telt, hogy horgoltam, bontottam, számoltam, horgoltam, bontottam, számoltam.
És persze szedegettem össze a már-már kocsányon lógó szemeimet, mert gúvadtak kifele, ahogy néztem az apró láncszemeket és a vékony fonalat.
Természetesen közben szidtam magamat, hogy miért volt nekem erre szükségem...???
Na de..nem olyan családbú.....:-)
Tehát bőszen folytattam:-)
Tegnapelőtt már egész kis pofás lett a "terítő", ha nem jön közbe semmi, a hétvégén készen lesz:-)
Mert hát ugye nem egy ebédlőasztalnyi darab az első művem, csak egy poháralátét:-))



Tegnap készítettem egy próbahímzést YAMAHA logóval és felirattal.



2011. január 31., hétfő

Kiállítás, és amit én érzékeltem belőle:-)

Ide majd teszek képeket, amoda pedig megírtam a memoárokat:-)

http://csibemese.blogspot.com/2011/01/kiallitas-es-amit-en-erzekeltem-belole.html

2011. január 25., kedd

Tollas naptár





Nagyon tetszik, ezért megmutatom nektek:-))
A naptár szereplői egy fórum tagjai, akik élőben nem is ismerik egymást, pontosabban nem mindenki ismeri a másikat.
Az egyik -informatikusnak tanuló- tagnak jutott eszébe a naptár, én tegnap kaptam készhez.
Minden oldalon két ember van és körülöttük a saját állataik.
A dolog érdekessége, hogy a képek nem a naptárhoz készültek, tehát a srác "ollózta" őket össze, hogy ilyen klassz legyen...
Nagyon jó a minősége magának a naptárnak is, és nagyon szép..és persze hasznos, hiszen most már tudjuk, hogy melyik nick kit takar:-)))

Tyúknyergek


Elkészültek a nyergek:-)
3 féle színben, kétféle fazonban:-)
Felpróbáltam egy pipire mindkét fazont és egész jól nézett ki benne:-))

2011. január 23., vasárnap



Most vitték el az első, rendelésre készült kutyarucit:-)
Naggyon aranyos benne a kutyus:-)


Kapott egy kis kendőcskét is:-))

2011. január 20., csütörtök

Kutyaruha kislányoknak:-)



Egy mérettel kisebb, mint a kék volt, de még ennél eggyel kisebbet is fogok csinálni, mert a bolti legkisebb méretnél a hátszélesség 18 cm....:-)

2011. január 16., vasárnap

A hétvégén is varrogattam -egy újabb kutyarucit- de majd csak holnap teszem fel.
Most csak elújságolom, hogy nyílt egy bolt a városban ( nagykanizsaiak kedvéért: Erzsébet téren a Vasemberházban) ahol megtalálható néhány kézimunkám....:-)
Pl. az uzsonnástáskák közül a két világosabb színű, egy nagyobb összecsukható bevásárlótáska és a gyógyfüvekkel töltött illatpárnák :-)
Ez egyébként egy olyan bolt, ahova szeretettel várják a környékbeli őstermelők, méhészek, borászok, kézművesek portékáit!
Jövő hétre új terveim vannak, pl. egy nagyméretű, kényelmes pelenkázótáskát szeretnék varrni:-)

2011. január 13., csütörtök

Mellényke


Puha, meleg wellsoft anyagból készült mellényke kb. 92-es méretre.
Még nem döntöttem el, hogy legyen-e benne zippzár:-)

2011. január 11., kedd

Kutyaruha II.



Ez egy másik fazon, kívül kicsit orkános anyag belül puha polár.
A nyakrészen van egy kis gallérszerűség, hogy ne vágja a kutyus nyakát az anyag.
De jó lenne egy modell, akire rápróbálhatnám...:-))

2011. január 10., hétfő

Névtábla


Ez is karácsonyi ajándék volt, azóta már az ajtón hirdeti, hogy "itt lakik....":-))
Ez persze csak a hímzés, a kész munka kétrétegű anyag, közte vatelin, hogy tartása legyen, és felül egy kis akasztót tettem rá:-)
Összeköltözőknek, lakásavatóra nagyon jó ajándék:-)

Karácsony




Tudom már elmúlott, de idén is lesz:-)
Készítettem tavaly 3 aranyos tarisznyát az ajándékoknak...

2011. január 6., csütörtök

Kutyaruha


Legújabb munkám egy kutyaruha.
Egészen kicsi kutyának való, sajnos nincs modell, akin lefotózhattam volna.
A belső fele puha soft anyag, a külső vízhatlan. Tépőzárral záródik:-)