2008. november 9., vasárnap

Egyszer volt, hol nem volt, a kerekerdőn innen a halastavon túl volt egyszer egy szegény asszony, és annak három gyermeke.
Egy napon amikor a két nagyobbik gyerek útrakelt, hogy szerencsét próbáljon, a szegény asszony és a legkisebb gyermeke tanakodni kezdett: miből tudnának meggazdagodni, vagy legalábbis a létminimum fölötti életszínvonalat elérni....?
Azt mondja a fiú:
-Édesanyám úgy gondolom hogy olyan dologgal kellene foglalkozni amit egyszer megveszünk, és utána hozza a pénzt. Mint például a tyúkok. Csak egyszer kell megvenni, etetni, gondozni, és majd tojik nekünk sok tojást amit eladhatunk.
-Ez jó ötlet fiam- mondja az asszony- de ehhez legalább 50 db tyúk kell.
-Hát édesanyám, hiszen helyünk van bőven- mondja a gyermek, és kinéz az ablakon, ahol a kis birtokuk terül el. - És lehetne még birkákat is venni, és a gyapját eladni.-Fűzi tovább a gondolatait a gyermek.
- Hát az azért nagyobb befektetés, tán még hitel is kellene hozzá- válaszol az édesanyja.
Kaszáló kell, lovaskocsi, vagy traktor, nagy istálló. És persze férfiember aki kaszál, szánét gyűjt, összeszedi télire az álaltoknak.
- Ó édesanyám nem gond az- felel a fiú vidáman-Hát majd nyáron amikor learatják a szembenlévő földön a búzát, legurítunk a telek aljába egy-két guriga szalmát....
- A tyúkokat nem venni kellene, hanem egy keltetőgépet venni, és azzal keltetni ki őket- csillant fel a szeme a szegény asszonynak. Nosza rögtön a számítógép elé ült, és beüttötte a google-ba, hogy keltetőgép. Szempillantás alatt meglett az eredmény, képekkel, árakkal:
- 40 000 Ft a legolcsóbb keltetőgép. Persze ehhez komoly házat kellene építeni oda az udvarra, mert a kiscsibék nem fázhatnak...! Aztán ha sok csibe kel, eladjuk azt is itt a faluban!
És persze a kertben ami terem, azt meg elviszem a piacra...! A szegény asszony egyre csillogóbb szemmel, egyre lelkesebben beszélt a jövőről...
Amire a nap nyugovóra tért a hegy mögött, a szegény asszony háza tája benépesedett:
tyúkok, libák, kacsák kapirgáltak a fűben, birka bégetett az akolban. A kiscsirkék vidáman szaladgáltak, és egymás szájából cibálták a frissen vadászott kukacot.
Az udvar végén szénakazlak, szalmagurigák várták a telet, a goréban sárgállott a kukorica.
A pincében káposzta savadonyodott, a kamrában lekvárok várták, hogy a piacra kerülvén majd új gazdájuk legyen. A szegény asszony, és a legkisebb fia az egész napos munka után fáradtan pihent a teraszon, és azon gondolkodtak, hogy az idei év bevételén milyen állampapírokat vegyenek másnap a bankban...
BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR
-Basszus 6 óra van!!! Majdnem elaludtam...!!! Feriiiiii...ébresztő...!!!! El fogunk késni a munkahelyről!!!!

Nincsenek megjegyzések: